Anziksz a nagykárolyi Dögtérről

Nagykárolyban a Teremi út mögött húzódik meg a Dögtér elnevezésű romatelep. Hogy pontosan mennyien élnek ott - az önkormányzati bejegyzésekben állítólag két lakóházról tudnak -, nincs hivatalos adat. A közelben működő integrációs központ vezetője arról számol be, hogy egy Mikulás-napi ünnepségen 65 gyermek vett át ajándékot, ők másfél-két évnél idősebbek, és tizennégynél fiatalabbak.

Talán húsz csecsemő is élhet még rajtuk kívül a környéken, azaz legalább kétszáz fős a Dögtér lakossága. Hogy átalakulóban van a mélyszegénységben élő közösség, jelzi, már felnőtt egy generáció, amelynek tagjai már a 14. életévükön túl alapítanak családot. Zömük mind óvodába, mind iskolába járt - némelyek rendszeresen. Mindenesetre írni-olvasni tudnak.

A Dögtéren tulajdonképpen sokkal jobb körülmények között élnek az emberek, mint a többi nagykárolyi romatelepen. Ennek ellenére az egyik ottani lakos - a hangadó -, Szilágyi András nagy-nagy munkanélküliségről panaszkodik mint a legfájóbb gondjuk. Mindössze hárman rendelkeznek munkakönyves állással a telep lakosai közül - tudatja. Mindannyian a helyhatósági közterület-fenntartó vállalatnál dolgoznak. A többiek alkalmi munkákból tengődnek, így napszámosként keresnek egy kevéskét. A segély nagyon kevés - panaszolja a középkorú férfi, aki engedi, fotózzuk a telepet, az embereket, kivéve őt magát.

Beljebb bandukolva izmoktól dagadó fiatalember érdeklődik, miért is fotózunk. Mondjuk. Mondja hát ő is, hogy nehéz erre fele élni. Mutatja, a háza előtti közterületet: az embermagasságúra nőtt gazt nem nyírta le emberemlékezett óta a városi vállalat. Patkányok, kígyók élnek ott - bizonygatja, hogy gyermekeiket rendszeresen meg kell védeniük. Mind szerinte, mind a pergőszájú szomszédasszonya szerint nem tesz az érdekükben semmit a város, holott az itteni két utca is Nagykárolyhoz tartozik. A fiatalember félőnek tartja, hogy be lesznek kerítve, s csak beléptetővel juthatnak majd otthonaikba. Mint mondja, mindenkinek az a célja, hogy bezárja őket egy gettóba.

Csendesen bandukolunk az integrációs központ felé. Az ottaniak naponta eljönnek a telepre, noszogatni a szülőket és a gyerekeket, hogy jöjjenek a foglalkozásokra. Az ételen kívül nyári „óvoda és iskola" (tehát szakképzett pedagógus) várja őket, s a nagy újdonság, hogy immár két gumimedence is. Hompoth Mária ez alkalommal négy gyermeket invitált sikeresen az intézményhez (volt persze, akik már korábban, magától jött): Patrícia, Roni, Natália és Lórika szótlanul ballag. Utóbbi kisfiú egyébként első volt az elsős osztályában, s immár írni és olvasni is tud. Ő a telep egyik aránylag módosabb családjának tagja.